Címkék

advent (9) decoupage (17) keresztszem (105) kert (35) kirándulás (119) kávéfestés (8) makramé (6) szobor (17) transzferálás (3) tél (14) varrás (16) ősz (25)

2019. május 14., kedd

Füzér- tájház


A mestergerendába vésett évszám alapján a házat 1879-ben építette Horváth András. Padlózata valamennyi helyiségében döngölt agyag.
A bútorokat a szobában az úgynevezett sarkos elrendezési mód szerint helyezték el. A századforduló előtt a tűzhely és a kemence a szoba bejáratától balra helyezkedett el. A vele ellentétes sarokban van az asztal, mögötte a karos láda. Ez a szöglet számított a legtiszteletreméltóbb részének. Sajátos darab volt a karos láda vagy élésláda, mely egyben tároló és ülőbútor is. A felemelhető tetejű, négy rekeszre osztott ládarészben vászon neműt és ruhaneműt tartottak, de gyakran tejfölt és kenyeret. A másik két sarokban emelkedtek az ágyak. Elől volt a szebbik, magasra vetett, un. vendégágy, a másik egyszerűbb volt. A két utcára néző ablak között látható szent kép, melybe a hagyományok szerint elhelyezték a menyasszony koszorúját. Alatta áll a komód, melynek tetején vásárfiákat, szent szobrocskákat apró cserépedényeket helyeztek el. A menyasszony hozományához tartozott a ruhanemű tárolására szolgáló a láda, mely felemelhető tetejű és virág mintákkal díszített. A szoba hátsó falába fali kasznit alakítottak ki, cserépedényeket, üvegeket, tejet, tejfölt tartottak itt. A falakon a vallásnak megfelelő szent képek, tányérok, valamint a faluból összegyűjtött szőttesek találhatók.

 
 
 

A pitvar ill. a konyha funkciója sokat változott az idők során. Eredetileg a szoba előteréül szolgált a pitvar, de a kemence kikerülésével és a mellé épített masinával már főzés színhelye lett. Az edényeket a falra akasztották, az ajtóval szemben láthatók süteményformák, mellette fából faragott dagasztó tál, tésztaszűrő, gyalu is megtalálható. A kemencéhez elengedhetetlen eszköz volt a kenyérsütő lapát és a szénvonó.

 

 

 A kamara eredetileg tároló helyiség volt. Élelmiszer, háztartási és munkaeszközök kerültek itt elhelyezésre. Látható itt egy szuszék, melyben szemestakarmányt tároltak, mellette rokka, kézi malom, tiloló, gereben, káposztás hordó, terménylapát, csörlő bak, nyüst és a teknővájás eszközei.

 

 

A ház hátsó részében külön bejárattal ellátott istálló található. A hátsó falat a hosszú jászol foglalja el, középen egy elválasztó rúd van, ami a jószágokat különítettel el. A szegényebb házaknál tehenet tartottak.

 
Szöveg forrása: http://www.eszakzemplen.hu

2019. május 13., hétfő

Szobortúra VII. Sárospatak - Iskolakert

A Református Kollégium bejáratával szemben találjuk az Iskolakertet.  
A területén található szobrok a híressé vált pataki diákoknak állítanak emléket. A pataki diák szó minőségi jelző volt, rangot adott odatartozni az 1531-ben alapított kollégiumhoz.


 
Kazinczy Gábor                                                                                      Erdélyi János

 

Bessenyei György                                                                             Móricz Zsigmond

Móricz Zsigmond valahol így emlékezett meg itt töltött éveiről:
Kutya nehéz volt ebben az időben a pataki kollégium. Jó iskola volt, szép iskola volt, nagy tekintélyű iskola volt, de nehéz iskola volt. Itt ugyanis a tanárok azt akarták, hogy a diák tudjon.”  

 

Pécsi Sándor                                                                                          Fáy András

 

Csokonai                                                                                            Egressy Béni

 

Béres Ferenc                                                                                     Tóth Ede

 


Kazinczy Lajos                                                                                  Kazinczy Ferencz

          Komáromi János                                                              Regénye: Pataki diákok (saját)


 


Kossuth Lajos                                                                                 II. Rákóczi Ferenc

 

                   Tompa Mihály                                             Pálóczi-Horváth testvérek emlékműve                                                         
Pálóczi-Horváth testvérek emlékműveA nőalak a tudomány múzsáját szimbolizálja, a kezében tartott könyvben pedig egy Bacon idézet olvasható: "A tudomány hatalom"


Itt áll Lorántfy Zsuzsánna ( I. Rákóczi György felesége, -II. Rákóczi Ferenc dédnagyanyja ) egész alakos ülő bronzszobra is, ki férje halála után Sárospatakra tette át székhelyét.


Kossuth Kollégium


Az iskolakert közepén található a Kollégium műemlék jellegű tornacsarnoka, az ország legrégebbi tornaterme,  melyet korabeli szóval „testgyakorda” névvel illettek. melyet ma is eredeti funkciójának megfelelően használnak.


A Református Kollégium Gimnáziuma

Szöveg forrásának egy része: az elismondom.wordpress.com oldalról való

Anyák napja


 

2019. április 22., hétfő

Vácrátót: Nemzeti Botanikus Kert

A botanikus kert 27 hektáron terül el, több mint 12.000 faj(táj)ával a leggazdagabb hazánkban. A nagyközönség 1961 óta látogathatja. Növényanyaga 5 kontinensről származik. Budapestről közvetlen buszjárattal megközelíthető. (52 perc Újpest-városkaputól)
A kert természetvédelmi terület.