Hévvel elmentünk Pomázig, onnan a helyi buszjárattal (860) Kiskovácsi Kórház megállóig.
Az útvonal, amit bejártunk:
A buszmegállóból visszafelé sétálunk egy kicsit, mert a kórház épületei mögött kezdődik a körtúra.
A + jelzésen indulunk a szurdokba. Előbb csak néhány kidőlt fán, kisebb hídon és gázlókon kell áthaladni, de ahogy szűkül a szurdok, sziklákat kell kerülgetni. Már kb. két hete nem esett eső, utunk jól járható volt. De azt megállapítottuk, hogy esős időben nem lenne egyszerű végigmenni a körtúra első felén. Az információs tábla fel is hívja a figyelmet, hogy csak saját felelősségére látogatható az árok.
Pár száz méter után elérjük a Domini-forrást. Innen még tovább szűkül a szurdok, de a leglátványosabb része jön az útnak. Nagy köveken, mesterséges lépcsőkön haladunk a Remete-barlanghoz. Sajnos fejlámpa nem volt nálunk, csak 3-4 méterre tudtunk bemenni, annyira sötét volt.
A legizgalmasabb rész következett, a 10 m magas Meteor-létra. A barlangtól a bátrabbak ezen felmászva tudnak továbbhaladni. Aki félne rajta, válassza a másik lehetőséget, a lépcsőket. Mi is azon mentünk először, mert eltévesztettük az irányt, aztán visszafordultunk a létra felé.
Nemsokára elérjük a zöld + jelzést, ahol jobbra fordulunk. Földutakon haladunk át, és hamarosan elérjük a Gyopár-forrást, ami csak időszakosan ad vizet.
Innen a zöld ⬜-en haladunk tovább az erdőben. A műútra kiérve jobbra fordulunk. Néhány száz méteren át ezen megyünk, majd élesen jobbra kanyarodunk a piros sáv jelzésen a sűrű aljnövényzettel borított erdőbe. Ezt követjük addig, míg vissza nem érünk kiindulási pontunkhoz.
Kiérve a sűrű aljnövényzetű erdőből a túrának vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése