A túra hossza: 9,9 km A túra időtartama: 3 óra
Szintkülönbség: 400 méter fel, ugyanannyi le
Kiindulópont: Királykunyhó vadászház melletti parkoló,
a Pilisszentlászló és Visegrád közti műút mentén
A Királykunyhó
vadászház közelében fekvő, útmenti
parkolóból indulunk, az országút túloldalán jelzőtáblával is felszerelt kereszteződésnél térünk rá a Piros négyzet jelzésű
turistaútra, mely hirtelen,
meredeken indul meg, de pár méter után kényelmesebbé válva emelkedik a fiatalos
erdőben.
A Nagy-Disznó- és
a Kis-Disznó-hegy között futó úton, kissé feljebb kiérünk egy széles
keresztező
erdészeti kocsiútra, melyen balra
fordulunk. A sokszor sáros,
traktornyomos út rövidesen elágazáshoz ér, ahol egy „Haladási irány” feliratú
jelzőtábla is áll, itt élesen jobbra fordulva megyünk tovább. Pár perc után kibukkanunk egy szép tisztáson, a kereszteződésnél balra kanyarodunk, a széles, kőzúzalékos út lassan emelkedve, széles
kanyarokkal kapaszkodik a Keserű-hegy északkeleti oldalában.
A következő táblás elágazásnál ér véget a Piros négyzet jelzésű út, itt élesen balra térünk rá a Piros kereszt jelű
turistaútra, a Prédikálószék felé.
Hamarosan fel is érünk a hegy fennsíkján futó erdészeti kavicsos szállítóútra,
melyen jobbra fordulunk a Piros háromszög jelzéseket követve. A
majdnem szintet tartó, kényelmes kocsiút újabb, táblás elágazáshoz ér,
egyenesen a Hubertusz-kunyhóhoz vezet az út, mi balra tartunk, de pár
lépés után jobbra térünk le a kocsiútról. Egy térkép mellett visz el Piros
háromszöggel jelzett gyalogutunk. Hangulatos erdőben
gyalogolunk tovább
a kényelmes úton, majd kissé lejtve
érünk le egy kis nyeregbe, ahonnan gyönyörű szálbükkösben lódul meg meredeken emelkedve
jelzett ösvényünk. Az 1980-as évek végén aktív Duna-körre emlékező kő
mellett bukkanunk ki ismét a
kocsiúton, melyen pár perc alatt érünk ki a Prédikálószék (639
m) tetején, 2016-ban emelt, 12 méter magas, vitorlaszerű, fából épült kilátótoronyhoz.
Szöveg forrása: kirandulastippek.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése