Vinye vasúti megállótól indulunk
a település házai felé a P jelzésen, amit szinte megszakítás nélkül követünk
egészen a túra végéig (csak a vonathoz kell letérnünk a S jelzésen az utolsó
száz méteren). Ahogy a fogadót elhagyjuk, a bakonyi rengeteg széléhez érünk.
Egyből utunk elején pihenőhelyet találunk az ösvény mellett.
Az ösvény a patak túloldalára, a hegyoldal zugából előtörő Kőpince-forráshoz vezet – hűs vizét érdemes útravalóként magunkkal vinni. Rövid szakaszon ösvényen követjük a patakot, szemben a folyásiránnyal, de rögtön az ösvény elején sziklás üreg tűnik fel a túlparton. A Kőpince-barlang közel 10 méter mélyen hatol a sziklába egy réteglap mentén, teteje kis nyílással felszakadt, így természetes fény világítja be az üreg belsejét. A vinyei tanyától kőhajításnyira nyíló, otthonos üreg a betyárok rejtekéül szolgált a 20. század előtt, a népnyelv szerint ugyanis ilyen helyeken húzták meg magukat a törvény elől bujdosó szegénylegények. A patak kanyarját követjük a sziklatömbökkel szegélyezett ösvényen, ami rövidesen kapcsolódik a Vinyéről érkező dózerúthoz. Innentől széles, murvás és pár helyen kövezett utat követünk, ami gázlókon keresztezi a patakot. Nagy vízállásnál jól jöhet a bot és a gumicsizma a patak keresztezéséhez, de néhol ösvény kerüli ki a gázlón túli szakaszokat – így akár a patak egyik partján is maradhatunk végig. A szurdok a kezdeti szakasz után fokozatosan bezárul, a két szemközti hegyoldal közelebb kerül egymáshoz, és meredekké, sziklássá válik.
Öt gázlót keresztezünk egy szűk
kilométer alatt, mire nagyobb pihenőhelyre érünk. Itt esőbeállót, tűzrakó
helyet és rengeteg padot, asztalt találunk, így a séta közel felénél tarthatunk
egy nagyobb pihenőt.
A felettünk
húzódó vasútvonal is érdekes, ahogy bravúros megoldásokkal
hidalja át a szurdokvölgy szertelen kanyargását: a szurdok oldalát képező
sziklás gerincet átvágva, majd völgyhídon, alagútban és támfalakkal erősített
meredek lejtőkön futnak a sínek. Egy sziklás kiszögellést megkerülve,
a fák lombkoronája között bontakozik ki előttünk a Gubányi Károlyról
elnevezett viadukt, a vasútvonal leglátványosabb eleme. Ez a szurdok legszűkebb
pontja. A viadukt északi oldalán lépcsősor tart a vasúti pályához, így a hidat
felülről is megnézhetjük, csak ne feledkezzünk el a vasúti forgalomról!
A szurdokban itt-ott még gázló
keresztezi a patakot, de innentől, a következő szűk kilométeren a vasút lesz a
leglátványosabb útitársunk. Hangulatában a szurdok hasonló az eddigiekhez, bár
a viadukt körüli sziklaformák után némileg enyhül a völgy vadsága. Egy vasúti
híd alatt átkelve és nagy kanyart leírva kitágul a szurdok, a Porva-Csesznek
vasúti megállóhoz közeli szakasz már laposabb, tisztások szaggatják, és a
pataktól is távolabb kerülünk. Hamarosan feltűnik Porva-Csesznek vasútállomás
épülete egy kis réten, a patak túloldalán, ahova a S jelzés vezet át. Rövid
túránk itt végződik, és amíg várjuk a Vinyére tartó vonatot, érdemes megnézni
az állomásépület állandó kiállítását a Cuha-vasút építéséről, történetéről és
jövőjéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése