Hollóházi Porcelán Múzeum

A Május-hegy alatti Klastorickó dűlőben volt valamikor egy Pálos kolostor. A főpapot Hollónak nevezték. Ezek a barátok közeli kapcsolatban voltak a környéken élőkkel, a nép is szívesen látta őket, élelmet is juttatott részükre. Nem tudni pontosan mikor, de a szájhagyomány azt tartja, hogy a kolostor elsüllyedt. Azt a helyet, ahol a kolostor állt azóta is Klastorickónak nevezik, a  községet pedig a vezetőről nevezték el Hollóházának. 

Az 1820-as években a gyár a Károlyi család tulajdonában volt. A birtokhoz tartozó Füzérradvány feletti  Korom-hegyekben kaolint találtak, miközben arany után kutattak. Az új alapanyag lehetővé tette, hogy áttérjenek a kőedény gyártására 1831-ben.

Istványi Ferenc a hollóházi kőedénygyár felvirágoztatója. A kezdetben egy-két épületből álló manufaktúrát a század végére jelentős gyárteleppé fejlesztette. Az alig 700 lakosú községben teljes foglalkoztatottságot biztosított. A termékek bár gyárban készültek, mégis népművészeti alkotások voltak. A forma- és motívumkincs apáról fiúra, kézről kézre öröklődött. A díszítőművészet és a dísztárgyak a XX. sz. beköszöntével jelentek meg.  gyár kiállított az 1900-as Párizsi Világkiállításon, továbbra is készítik a falusi lakosság igényeit kielégítő magyaros díszítésű edényeket. Istványi Ferenc 4 évtizedes hollóházi tevékenységének az 1902-es halála vetett véget.

Fia vette át a gyár vezetését, aki sajnos nem örökölte apja üzleti tehetségét. Szűkítette a termelést, a polgári lakosság számára készült művészileg igényesebb díszedények készítését beszüntette. A gyár hanyatlott, 1916-tól megszűnt a főépületben a termelés. A háború befejezése után teljesen leállt. 1923-ban indul újra, a vezetőség nagy gondot fordított a helyes massza-összetételre. 1926-ban áttértek a díszműáru és figurák gyártására.

1939-ben Szakmáry Károly kassai kereskedő kerül a gyár élére. Korszerűsített és a gyár fejlődésnek indult. Célkitűzései végrehajtásában az 1848. évi államosítás akadályozta meg.

1957-ben állították helyre az egykor szebb napokat látott gyárat. Mivel az itt dolgozók szépérzéke és művészi hajlama továbbra is adott volt, az 1960-as évek elejétől ismét elkezdődhetett az edények és dísztárgyak készítése. Az 1970-es években a gyár egyre több neves ipar- és világhírű képzőművészt kért fel, hogy tervezzenek hollóházi porcelánokat, vagy azokra dekorációkat (Victor Vasarely, Amerigo Tot és Szász Endre).

Pihenő az ivókútnál

Búzakalász, cickafark, mák

Pihenő az ivókútnál (2. részlet)

 

Pihenő az ivókútnál (részlet)

Csontváry 170

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) születésének 170 éves évfordulóját közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A Szépművészeti Múzeumban utoljára 60 évvel ezelőtt, 1963-ban nyílt kiállítás Csontváry műveiből.

Valójában Kosztka Mihály Tivadarként látta meg a napvilágot. Mivel a Kosztka vezetéknév a szláv „csont” jelentésű szóból ered, az ifjú Tivadarnak nem kellett sokáig töprengenie, hogy előrukkoljon a családnév magyarosított verziójával, a Csontváryval.

Gyógyszerész volt, csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni. Képei csodával határos módon kerülték el a tragikus véget. A művész halála után ugyanis a család árverésre bocsátotta a méretes vásznakat. A háború utáni ínséges időben kapóra jött ez a lehetőség a környék fuvarozóinak, akik lovaskocsira való ponyvának akarták megvásárolni Csontváry nagyméretű vásznait. Azonban Gerlóczy Gedeon, a fiatal, friss diplomával Münchenből hazatért építész, aki felismerte benne a festőóriást, és nagyapai örökségéből megváltotta a képeket. A fiatal építész határozottsága azonban a Kosztka családot is elgondolkoztathatta, ugyanis nyolc képet mégiscsak visszatartottak. Ebből öt festmény még ma is a rokonság tulajdonában van.

szöveg forrása: https://mek.oszk.hu/kiallitas/keptar

  

Tövisszúró gébicsek, 1893

Almát hámozó öregasszony, 1894: a gácsi, kosztot adó házvezetőnőjét, Prazsenkánét ábrázolja

Ablaknál ülő nő, 1894: a festményt Csontváry soha nem állította ki, 1930-ban került elő a gácsi patikában maradt képekkel együtt.

Önarckép, 1894: alkotómunka közben örökítette meg magát; soha nem állította ki, halála után a gácsi patika padlásáról került elő

Castellammare di Stabia, 1902: a Vezúv felé pillantva festette meg a városka sétányát

A Jupiter-templom romjai Athénban, 1904

Vihar a nagy Hortobágyon, 1903: a magyar puszta motívumait ábrázolta; a szürke marhákat, a kilenclyukú hidat, a csikósokat, a gémeskutakat és egy komondort

Római híd Mosztárban, 1903

Jajcei vízesés, 1903

Selmecbánya látképe, 1902: az E betűt Erzsébet királyné tiszteletére formálták az erdészek

A Nagy Tarpatak a Tátrában, 1904-1905: gyermekkorának kedves helyszíne

Mária kútja Názáretben, 1908: a kép főszereplője nem Mária, hanem a Csontváry arcvonásait viselő Vízöntő-figura

Baalbek, 1906: 385x714 cm

Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, 1907

Magányos cédrus, 1907: eredetileg Egy cédrusfa Libanonból címmel állította ki 

Merzse-mocsár